Egy alternatív univerzum, 17. század közepe.
Tartuffe, egy templomos az akkori lovagrend Francia részében, megbízatást kapott. El kellett vegyülnie az asszasszinok között, akik, a Rend állítása szerint, „terrorizálják” a várost, annak biztonságát, vagyoni és élelmiszeri ellátását, de első sorban a népét. A lepecsételt dokumentumban az állt, hogy minden bajok forrásával kezdje, így egy percet sem gondolkodva a nagykutyákkal kezdte. Szerencséjére kapott egy asszaszin egyenruhát, hiszen mégsem végezhette a munkát a sajátjában. Mire kész lett az előkészületekkel, be is esteledett. Tény volt az, hogy ezek a bérgyilkoson az éj sötét leple alatt bántak el célpontjaikkal, alig nyomokat hagyva maguk után, ezzel is nehezítve a templomosok munkáját. Egy aprócska, kézzel rajzolt térképen volt feltüntetve, hogy mikor kell és hol lennie, ha bele akar ütközni az egyikőjükbe. Habozás nélkül az első „x”-hez indult. Amott bebújt az egyik bokorba, és várta a megfelelő alkalmat. Annál a bizonyos jelölésnél egy, már halálra ítélt ember állt, egyenruhába öltöztetve. Az egyik ismertebb asszaszin-célpont perszónájával. Tökéletes préda volt egy olyasfajta orgyilkos számára, akit csak az érdekelt, hogy egy templomos lovag se maradjon a Föld felszínén. Nem is kellett sokat várnia, mire az égből aláhullott egy emberalak, egyenesen az imént említett elítéltre. Ekkor Tartuffe megfogta magát, előugrott a bokorból, és megálljt parancsolt a korábban még fán lévő emberre. Az álcázott lovag szavaira lehajtotta csuklyáját, majd megfordította fejét, szemöldökét kérdőn felvonva. Tartuffe csak az ujját szegezte a földön fekvő testre, mondván:
– Ezen ember vérdíja az én markomat illette volna, testvér. – majd tekintetét Orgon felé fordította. – Követelem bocsánatkérésedet! Ám mivel a mai nap busásan fizet, egy ital is megteszi.
– Busásan, azt mondod? Fizettek vagy zsákmány? – állt fel a hulláról Orgon, a helyi krédó vezére. Ahogy több fény esett az arcára, Tartuffe egyből felismerte. Ő a fő célpont. Vagy menten véget vet életének, vagy meggyőzi most egy barátsági viszony kialakításáról kettejük között.
Hosszasabb gondolkozás után az utóbbi fájdalmasabbnak tűnt, ami visszafizetésnek éppen elég lesz a templomos lovagrend veszteségeiért cserébe.
– Tudod mit, hagyjuk a fenébe. A lényeg az, hogy egy őrkutyával kevesebb, igazam van? – ajkai gúnyt űző vigyorra kerekedtek, miközben szemeit átpásztázta a halottra. Majd közelebb lépett – Egyébként a nevem Tartuffe. Most kezdtem a szektánál. – szavai kísérték a kinyújtott karját, intve a másik felet, hogy rázzon vele kezet.
– Igazad ám! – Orgonnak menten bejött az „újfiú” hozzáállása, tehát meghívta a titkos szállásukra. Ezzel kezdetét vette a munka B szakasza, kivégezni a krédó tagjait belülről.
Az idő lassú múlásával egyre jobban beilleszkedett Tartuffe az új családjába. Időközönként jelentést küldött haza a jelenlegi állásról. Orgon megadott neki mindent, mire vágyott, még a saját lánya kezét is felajánlotta neki. Nem vágyott annyira vissza, hiszen újhúsból családtag lett hamar, bár tudta, hogy nem tart sokáig ez az aranyélet. Miközben elvakította a háttérben zajló történések elől a szeretete, amit ebbe a hazudozóba ölt, addig az összes családtag tudta, hogy mi is folyik igazából. Hiába figyelmeztették az asszasszinvezér Orgont, ő nem volt hajlandó elhinni mindazt, amit hallott. Mintsem egy napon eljött az idő, hogy felszámolják a fészket az istenhívő harcosok.
Nehézgyalogos katonák tucatja vette körbe az épületet, mindezt persze hang nélkül. Este támadtak, hiszen ilyenkor a család nagyobb része alszik, aki pedig kint van, hogy teljesítse a feladatát, azt lőfegyveresek várják. Tartuffe és Orgon éppen az előkészületeket vették át a következő rajtaütéshez, időpontokat, tartózkodási helyeket, menekülési utakat és célpontokat.
– Szomjas lehetsz barátom, már egy jó ideje csak a fejed töröd. Pihenj le egy darabig, hozok valamit inni. Egy pohár bor majd visszahozza az energiád semmi perc alatt! – intett a legközelebbi székre az álruhás áruló, majd odasegítette Orgont.
– Isten áldjon testvér, bár kicsit nyugtalanító a csend. Lehet, csak a misszió miatt vagyok ideges… Ez lesz az eddigi legnagyobb erődítmény, amit bevettünk. – szólott fennhangon a konyhába siető Tartuffe-höz, aki arra csak bólogatott.
Fejcsóválás közepette öntött ki két pohárnyit a vörös alkoholból, majd elővett egy kis tartályban tárolt erős mérget, abból három cseppet belekevert a bal oldaliba s nagy sóhajjal visszasietett a kisszobába. A tálca bal oldalát Orgon felé téve, idegesen bámulva, hogy mikor veszi el azt.
– Megint, de el kell mondjam. Te vagy Isten áldása erre a testvériségre. – a tószt mondása után a mit sem sejtő öreg asszaszin szájához emelte a poharat, és nagy kortyokkal lezúdította annak egész tartalmát.
– Isten áldása… bizony. Sajnálom testvér. – gúnyos utolsó szava visszhangzott Orgon füleiben, amint az erős fájdalmat érezve mellkasában oda kapott, és durva köhögés közepette a földre csúszott a székről. Markába nézve majdnem elájult, hiszen az tele volt vérrel, ami imént távozott légzőszervén keresztül.
Tartuffe levetette a kesztyűit, amely felfedte igazi kilétét. A bal kezének harmadik ujján ott díszelgett a templomos lovagrend vörös rubintkereszttel ékesített aranygyűrű. Térdre ereszkedett a fuldokló ember mellett, és csak ennyit mondott, mielőtt utolsókat verné a szíve:
– A megértés Atyja vezessen bennünket! – az asszaszin szemeibe bámulva türelmetlenül tépte le nyakából a láncot, amin rajta lógott a madárfej csontvázat ábrázoló embléma, kidíszítve francia szimbólumokkal. Tőrt ragadva megkönnyítette fájdalmát a már alig élő szerencsétlennek, majd két lábra állva a nyitott ajtó felé indult, ahol már várták az előléptetési kikiáltással, és az új egyenruhájával.
Tartuffe, egy templomos az akkori lovagrend Francia részében, megbízatást kapott. El kellett vegyülnie az asszasszinok között, akik, a Rend állítása szerint, „terrorizálják” a várost, annak biztonságát, vagyoni és élelmiszeri ellátását, de első sorban a népét. A lepecsételt dokumentumban az állt, hogy minden bajok forrásával kezdje, így egy percet sem gondolkodva a nagykutyákkal kezdte. Szerencséjére kapott egy asszaszin egyenruhát, hiszen mégsem végezhette a munkát a sajátjában. Mire kész lett az előkészületekkel, be is esteledett. Tény volt az, hogy ezek a bérgyilkoson az éj sötét leple alatt bántak el célpontjaikkal, alig nyomokat hagyva maguk után, ezzel is nehezítve a templomosok munkáját. Egy aprócska, kézzel rajzolt térképen volt feltüntetve, hogy mikor kell és hol lennie, ha bele akar ütközni az egyikőjükbe. Habozás nélkül az első „x”-hez indult. Amott bebújt az egyik bokorba, és várta a megfelelő alkalmat. Annál a bizonyos jelölésnél egy, már halálra ítélt ember állt, egyenruhába öltöztetve. Az egyik ismertebb asszaszin-célpont perszónájával. Tökéletes préda volt egy olyasfajta orgyilkos számára, akit csak az érdekelt, hogy egy templomos lovag se maradjon a Föld felszínén. Nem is kellett sokat várnia, mire az égből aláhullott egy emberalak, egyenesen az imént említett elítéltre. Ekkor Tartuffe megfogta magát, előugrott a bokorból, és megálljt parancsolt a korábban még fán lévő emberre. Az álcázott lovag szavaira lehajtotta csuklyáját, majd megfordította fejét, szemöldökét kérdőn felvonva. Tartuffe csak az ujját szegezte a földön fekvő testre, mondván:
– Ezen ember vérdíja az én markomat illette volna, testvér. – majd tekintetét Orgon felé fordította. – Követelem bocsánatkérésedet! Ám mivel a mai nap busásan fizet, egy ital is megteszi.
– Busásan, azt mondod? Fizettek vagy zsákmány? – állt fel a hulláról Orgon, a helyi krédó vezére. Ahogy több fény esett az arcára, Tartuffe egyből felismerte. Ő a fő célpont. Vagy menten véget vet életének, vagy meggyőzi most egy barátsági viszony kialakításáról kettejük között.
Hosszasabb gondolkozás után az utóbbi fájdalmasabbnak tűnt, ami visszafizetésnek éppen elég lesz a templomos lovagrend veszteségeiért cserébe.
– Tudod mit, hagyjuk a fenébe. A lényeg az, hogy egy őrkutyával kevesebb, igazam van? – ajkai gúnyt űző vigyorra kerekedtek, miközben szemeit átpásztázta a halottra. Majd közelebb lépett – Egyébként a nevem Tartuffe. Most kezdtem a szektánál. – szavai kísérték a kinyújtott karját, intve a másik felet, hogy rázzon vele kezet.
– Igazad ám! – Orgonnak menten bejött az „újfiú” hozzáállása, tehát meghívta a titkos szállásukra. Ezzel kezdetét vette a munka B szakasza, kivégezni a krédó tagjait belülről.
Az idő lassú múlásával egyre jobban beilleszkedett Tartuffe az új családjába. Időközönként jelentést küldött haza a jelenlegi állásról. Orgon megadott neki mindent, mire vágyott, még a saját lánya kezét is felajánlotta neki. Nem vágyott annyira vissza, hiszen újhúsból családtag lett hamar, bár tudta, hogy nem tart sokáig ez az aranyélet. Miközben elvakította a háttérben zajló történések elől a szeretete, amit ebbe a hazudozóba ölt, addig az összes családtag tudta, hogy mi is folyik igazából. Hiába figyelmeztették az asszasszinvezér Orgont, ő nem volt hajlandó elhinni mindazt, amit hallott. Mintsem egy napon eljött az idő, hogy felszámolják a fészket az istenhívő harcosok.
Nehézgyalogos katonák tucatja vette körbe az épületet, mindezt persze hang nélkül. Este támadtak, hiszen ilyenkor a család nagyobb része alszik, aki pedig kint van, hogy teljesítse a feladatát, azt lőfegyveresek várják. Tartuffe és Orgon éppen az előkészületeket vették át a következő rajtaütéshez, időpontokat, tartózkodási helyeket, menekülési utakat és célpontokat.
– Szomjas lehetsz barátom, már egy jó ideje csak a fejed töröd. Pihenj le egy darabig, hozok valamit inni. Egy pohár bor majd visszahozza az energiád semmi perc alatt! – intett a legközelebbi székre az álruhás áruló, majd odasegítette Orgont.
– Isten áldjon testvér, bár kicsit nyugtalanító a csend. Lehet, csak a misszió miatt vagyok ideges… Ez lesz az eddigi legnagyobb erődítmény, amit bevettünk. – szólott fennhangon a konyhába siető Tartuffe-höz, aki arra csak bólogatott.
Fejcsóválás közepette öntött ki két pohárnyit a vörös alkoholból, majd elővett egy kis tartályban tárolt erős mérget, abból három cseppet belekevert a bal oldaliba s nagy sóhajjal visszasietett a kisszobába. A tálca bal oldalát Orgon felé téve, idegesen bámulva, hogy mikor veszi el azt.
– Megint, de el kell mondjam. Te vagy Isten áldása erre a testvériségre. – a tószt mondása után a mit sem sejtő öreg asszaszin szájához emelte a poharat, és nagy kortyokkal lezúdította annak egész tartalmát.
– Isten áldása… bizony. Sajnálom testvér. – gúnyos utolsó szava visszhangzott Orgon füleiben, amint az erős fájdalmat érezve mellkasában oda kapott, és durva köhögés közepette a földre csúszott a székről. Markába nézve majdnem elájult, hiszen az tele volt vérrel, ami imént távozott légzőszervén keresztül.
Tartuffe levetette a kesztyűit, amely felfedte igazi kilétét. A bal kezének harmadik ujján ott díszelgett a templomos lovagrend vörös rubintkereszttel ékesített aranygyűrű. Térdre ereszkedett a fuldokló ember mellett, és csak ennyit mondott, mielőtt utolsókat verné a szíve:
– A megértés Atyja vezessen bennünket! – az asszaszin szemeibe bámulva türelmetlenül tépte le nyakából a láncot, amin rajta lógott a madárfej csontvázat ábrázoló embléma, kidíszítve francia szimbólumokkal. Tőrt ragadva megkönnyítette fájdalmát a már alig élő szerencsétlennek, majd két lábra állva a nyitott ajtó felé indult, ahol már várták az előléptetési kikiáltással, és az új egyenruhájával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése