Tartuffe

A következő történet egy peggy-sue fanfiction lesz, az elején lesz benne egy kis darkfic is.

Tartuffe lesz a főszereplő.

Nem gondolkozott, csak cselekedett. Át kellett volna gondolnia, s ezt ő jól is tudta. De mégis megölte Dorinet. Ám Tartuffe-nek most van még egy esélye, hála a boszorkánynak, Pernelle asszonynak. Hiába gyűlölte az első perctől fogva Tartuffe-öt, Dorine, a szolgálólány semmi rosszat nem tett, mindenki szerette.

Dorine és Tartuffe között hatalmas veszekedés folyt, - csoda, hogy nem hallotta senki, gondolták mindketten-, amikor is, Tartuffe úgy gondolta, hogy Dorine most túllőtt a célon, és túl közel állt ahhoz, hogy lebuktassa a színjátékát Orgon előtt. És akkor ugyebár elveszett volna a vagyona, a népszerűsége, egyszóval mindene, és ezt nem hagyhatta.

Elkezdett vészesen közeledni Dorine-hoz, aki ezt észrevette, ezért befutott a konyhába, ám Tartuffe követte őt.

Tartuffe, - nem gondolva a következményekre,- felkapta a legélesebb kést a konyhapultról, és nemes egyszerűséggel szívén szúrta Dorinet. Ebben a pillanatban vette észre Tartuffe a szeme sarkából, hogy Pernelle asszony a fejét csóválva nézte végig a jelenetet. Pernelle asszony tudta, hogy ez befog következni, (boszorkánysága által látta a jövőt) de mivel a jövőn nem lehet változtatni, ezért a múlton kell.

Tehát Pernelle asszony most visszarepíti Tartuffe-öt a múltba, egészen 4 héttel korábbra, hogy Orgon közelébe se kerüljön.

Tartuffe nagyon félt, és sajnálta a vagyonát is, de mivel hatalmas bűntudata volt, ezért lelkesen egyezett bele Pernelle asszony tervébe. Csak az foglalkoztatta, hogy vajon hogyan fogja visszarepíteni őt a múltba.

Ám ekkor elmondta a boszorkány a varázsigét, mellyel Tartuffe visszament az időbe, 1660. június harmadikára.

Tartuffe megint a templom lépcsőin találta magát, immáron szegényen, de legalább egy hónapra más életet élhetett, gondolta.

Ekkor igyekezett a templomba, fel a lépcsőn Orgon, tömzsi termetével, amikor is, meglátta Tartuffe-öt, s látta rajta, hogy milyen szegény és megsajnálta őt. Ezért megkérdezte, hogy nem akar-e egy szállást éjszakára, meg esetleg egy vacsorát. Ám Tartuffe most nem fogadta el a meghívást, hanem kedvesen, mosolyogva utasította el Orgon ajánlatát, és inkább megkérdezte, hogy nem akar-e Orgon elmenni vele a közeli fogadóba. Az úr meglepődött, de igent mondott Tartuffe-nek, és el is indultak a fogadóba, ahol Tartuffe meghívta először egy, majd kettő, s végül három pohár borra, sőt még a vacsoráját is állta. Amikor Orgon tele lett, elindultak, vissza a templom fele, s Orgon alig győzött hálálkodni, mivel régóta nem volt olyan jó társasága, mint Tartuffe jómaga.

Mindketten megköszönték egymásnak, Tartuffe azt. hogy szállással kínálta őt, Orgon pedeig a vacsorát.

Tartuffe soha többé nem használta ki az emberek jószívűségét.

Tartuffe...

   Hallottam olyan híreket, pletykákat,hogyha valakinek a családja bűnben él,nem tisztel sem embert,sem Istent,akkor eljön azért a családért Tartuffe,és pokollá teszi az életüket.
   Én azt hittem, hogy ez csak mese.Velem és a családommal ez nem történhet meg,vagyis ezt gondoltam.De eljött és tönkretett mindent.A családom nem hitte el, hogy ez az utolsó alkalom,hogy bebizonyítsuk,hogy jók vagyunk.Én mondtam nekik,hogy meg kell változni.Nem hallgattak rám.Szépen egyesével tette tönkre a családtagjaim életét.A nővérem Mariann és vőlegénye Valér között viszályt szított.Bogarat ültetett a fülébe,hogy Valér megcsalja őt Dorineval a szolgálólánnyal.Ez teljesen tönkretette a kapcsolatukat, az egymásba vetett bizalmukat,míg végül a jegyesség felbomlott.Valér és Mariann útjai  szétváltak.Mariann egyedül maradt állapotosan,saját magát hibáztatva,teljes depresszióba zuhanva.Apám Orgon,és nagymamám Pernelle között nagyon szoros volt a kapcsolat.Tartuffe tudta,ha bántani akarja Orgont,meg kell ölnie Pernellét.azzal okozhatja a legnagyobb fájdalmat.a gyilkosság részleteit nem tudom pontosan,de biztos olyan kegyetlen volt,mint maga Tartuffe is.Orgon, anyámat hibáztatta.Hisz tudta,hogy Elmira és Pernelle között sose volt jó a kapcsolat.Orgon felelőtlenül Elmirát gyanúsította.Anyám a vádaskodások miatt,fogta magát és itt hagyta az otthonát.Itt hagyott minket.Apám egyedül maradt.Hiányzott neki egy társ, és a hiányba belebolondult.Éreztem,hogy most rajtam a sor,hogy bűnhődjek.Ezért nem maradt más választásom,mint menekülni.Menekülni el Tartuffe és az igazságszolgáltatása elől.Hisz én biztos voltam benne, hogy nem követtem el,olyan rossz dolgokat,hogy bűnhődnöm kéne.Hazudni,füllenteni mindenki szokott.Emberi dolog.A lopás,kisebb csalás, az se tűnik akkora nagy véteknek,hogy ezért az apróságért eljöjjön értem Tartuffe.Ezzel csak az volt a baj,hogy Tartuffe nem így vélekedett.Szóval bújdosni kényszerültem,kitudja meddig.Kóborlok már vagy négy hete.Sosincs nyugtom,éberen alszok,figyelve minden egyes rezdülésre.Az élelmem is fogytán van már,fürdésről még csak nem is álmodozok.Sehol nem tudok megpihenni egy napnál tovább,mert félő,hogy rám talál.Nem tudom,hogy meddig bírom még ezt.Lehet,hogy fel kéne adnom magam.Bármilyen büntetést is kapok Tartuffetől, csak nem lehet rosszabb,mint ez a helyzet ami most van.De nem teszem,mert tudom, hogy nem vagyok bűnös és kész.Teltek a hetek és bekövetkezett a legrosszabb.Elérkezett a tél, az első hópelyhek, az első fagyok.Sehol nem találtam szállást magamnak,ahol megmelegedhettem volna.Mindenki elüldözött,féltek attól,hogy bűnösök lesznek,ha rajtam segítenek.Rettegtek tőlem,hogy tönkreteszem a családjukat.Fáztam,éhes voltam,és borzasztóan fáradtnak éreztem magam.Fájt minden végtagom a sok gyaloglástól.Le kellett pihennem egy fánál.Erőt kellett gyűjtenem, de valahogy nem ment.Le-le csukódott a szemhéjam.Viszont ebben a hidegben nem aludhattam el,mert tudtam ,hogy az egyenlő a halállal.
   Éreztem,hogy le kell hunynom a szemem egy percre,hogy átgondoljam hogyan tovább,mitévő legyek.Le kellett hunynom a szemem,hogy kipihenjem magam,legalább egy percre.Csak egy percre.És becsuktam a szemem.

Az új családtag

Moliere: Tartuffe

Fanfiction(saját befejezés)

Röviden: Tartuffe Orgont kitúrja a családból és a helyébe lép.

     Egy szép Vasárnapi délutánon, Orgon meghívja egy közös ebédre Tartuffe-t, hogy a családhoz melengesse őt. Mivel, Pernelle asszony és Orgon kivételével senki sem szerette őt a családban. Persze arról, hogy Tartuffe velük fog ebédelni csak ő tudott. Orgon annyit készülődött az ebédre, hogy ő futott be utoljára. Hiszen, ha már Tartuffe-fel ebédel gondolta, nézzen már ki valahogyan. Mikor megérkezett egy nagyon feszült társaság fogadta őt. Megkezdődött a lakoma, Tartuffe neki esett az ételeknek, mint egy disznó, erősítve a többiek véleményét róla, hogy ő egy tuskó, faragatlan ember.     

     Orgon próbálta a feszültséget oldani, de nem nagyon jött össze neki. Tartuffe jól lakottsága után azonnal elment semmi köszönet nélkül. Azonban kihallgatta, hogy a háta mögött miket mondanak a többiek. Másnap kigondolta azt, hogy csak egyféleképpen szerethetik meg őt, ha Orgon helyébe lép. Eltervelte, hogy minden áron kitúrja őt a családból és ehhez be kell őt mocskolni a család szemében. Mivel Orgon oda volt Tartuffe-ért ezért sok minden olyan dolgot osztott meg vele, amit nem kellett volna.  Elmesélte például azt, hogy Elmirát már nem szereti úgy, mint régen és már egy jó ideje találkozgat egy másik nővel és ez a nő Dorine a szolgáló lány. Szót ejtett arról is, hogyha eljön az ideje, akkor elválik Elmirától és hozzá megy a szeretőjéhez melyekről írásos bizonyítékok is voltak (napló, levelek). Persze meg mutatta a naplóját is, ő ugyan is ebben részletes leírta, hogy mikor szeretne elválni. Ez egy régi gyermekkori naplója volt, amelyről kezdetben Elmira is tudott, de azt mondta neki, hogy eltűnt. Tartuffe, Orgonnal nagyon kedves volt, segítő kész és ezért Orgon szemében ő egy jó barát volt. Esküdözött neki, hogy nem szól senkinek. Ezeket az információkat Tartuffe még nem tudta felhasználni tervéhez, ugyanis Orgonnak előbb rá kell íratnia a vagyonát. Kitervelt egy gyilkosságot, amelyet rá fog kenni Orgonra. Az áldozat nem más lesz, mint a szerető. Tartuffe-nek könnyű dolga volt, mert este végzett vele. Összevérezte Orgon ruháját és az ágya alá rakott egy kést. Másnap reggel három rendőr és a hadnagy fogadta őt és azonnal letartóztatták. 

     Orgon börtönbe kerülése után, Elmiráé lett a vagyon. Tartuffe a napló és a levelek felmutatásával, bebizonyította, az egész családnak azt, hogy Orgon végig csalta Elmirát. Tartuffe elérte azt, hogy az ő vállán keressen vigaszt. Nem sokkal később Elmira hozzá is ment. Az egész család csalódott Orgonban Tartuffe-nek köszönhetően. Azért, mert Orgont elvakította Tartuffe nem létező személyisége.

Péntekről, szombatra

                Őszi eső, mocskos vize, áztatja a csupasz beton falakat. Az ablakok rozsdás rácsán lassan csepeg a víz. Az utca szinten most gurul be az esti furgon. Tegnap őt is ezzel hozták, most meg csak vakon bámul, hátát a vasajtónak, fejét eldőlve, a falnak támasztva. Elmira kezének fájó érintése még mindig az arcán ég. Aludni nem tud így várja a holnapot. November vége van, péntek.

                Az álmatlan éjszaka lassan hajnalodik, az eső szüntelen szakad. A reggeli őrök modorát régen hallott történetekből ismeri. Még mikor Opál nála volt, mesélt róluk. Az is csak barátjától hallott az őrségről, lévén hogy ő megmenekült. A cella ajtón gumibot koppan, a hang, mint gong süvít a szobában, céltalan, hisz Orgon már ébren.

 - Keljen ki! – az őr híréhez méltóan köszönt. – menni kell.

Az ajtóban ketten állának, ruhájuk elázva, dohány szagtól bűzlik, feltehetőleg szünetet tartottak. A frissen avatott zenekari gong-os, Orgont meglátva felhangon megszólal:

 - Ne szemtelenkedjen, haladjon!

Erre társa a fogolyra nézve hangosan felröhög. Orgon, csak csendben feláll a hideg betonról, és az ajtóhoz lép.

 - Látom maga még új itt – szól ismét az őr – Adja már a kezét!

A bilincset oly szorosra húzta, hogy az szinte Orgon húsába vágott. Elindultak, úton vannak oda. A börtön szűk folyosóin, végtelen kanyargása következett. Mint élőhalott lépkedett a két őr között, kik kezét markolva, az elektromos cigarettáról folytattak, magasröptűnek nemigazán nevezhető beszélgetést. Míg egyik folyamatosan védte a találmányt, addig a másik igazán agresszívan próbálta lebeszélni a használatáról, mondván, (most nem szóról szóra idézve) hogy egy ilyen dolog igazán férfiatlan. Az egész beszélgetés, leginkább egy óvodai veszekedésre, hasonlított, ahol azon vitáznak, hogy Darth Vader akkor most jó vagy rossz?

                Az értekezésnek azonban vége szakadt mikor berakták a furgonba. Beszállva már egy másik őr várta. Körülbelül fél órányi kocsikázás következett. Az autó zötykölődése, a fáradt aszfalton csak még hosszabbá, és kellemetlenebbé tette az utat.  Mikor megérkeztek, ismételten két másik, talán az előbbieknél, még rosszabb modorú smasszer vezette. Elindultak befelé mire az egyik megszólal:

 - Üdv a siralomházban!

Orgon szíve mintegy megált volna, úgy érezte az összes vére lassan a fejébe száll. Összeszűkült a torka, mintha ólmot ivott volna. Szinte már érezte a karján a szúrást, az ereiben a szert, ahogy közeledik a szíve felé. Egy ideje tudta, hogy mi lesz a sorsa, de erre nem lehet felkészülni…

                Egy magas ősz hajú úr lassan közeledett a zárkák felé, fekete öltönyt viselt, feszület lógott a nyakán. Kezét összekulcsolva lépkedett:

 - 11… 12… 13… 14, itt vagyunk. – Dörmögött magban.

Egy börtönőr nyitott neki ajtót. Szűk cellába lépett mely fölé annyi volt kiírva: „14. ELŐKÉSZÍTŐ”. A helységbe, egy alumínium angol vécén, és egy ágyon kívül, más nem is volt. A fényt, egy aprócska izzó hivatott volna szolgáltatni, de ez, mint ki életét megunta, már csak fáradtan pislogott. Az ágyon ketten ültek: Orgon, fejét a fal felé fordítva, és mellette egy fehér ruhás, feltehetőleg egy orvos.

 - Kérem, menjen ki – szólt a most érkezett úr.

Az orvos csendben felált és kivonult.

 - Áldást, békességet – szolt oda Orgonhoz – én Sándor lelkész vagyok.

Választ nem kapott így hát lassan leült az ágyra.

 - Van bármi, amit meg szeretne gyónni – Szólt a lelkész

 - Én? Gyónni? Úgy érzem én már eleget gyóntam – Orgon lassan beszélt, pont, mint aki a sorára vár az akasztáson.

 - Mindig van még mit mondani, mindig van egy utolsó gondolat, mindig van valami, ami az ember szívet nyomja. – mondta Sándor és fojtatta – Gondold hát végig, mi az, amit neked el kell még mondanod.

 - Ohh… Menyi mindent mondtam én el, menyi szó hagyta el a számat, oly sok gondolat, mely olykor, rossz fülekre talált. – Orgon szavait a csendben hallgatta az atya. – Úgy érzem én már eleget beszéltem.

- Tudom, hogy fél gyermekem, mindannyian félünk. A halász fél: nem tudja aznap elviszi-e, a végzetes hullám. A katona felesége fél: lehet, egy nap majd, férje helyett, két egyenruhás fogadja. A kiskutya is fél, lehet, a gazda aznap már nem megy haza. Mindannyiunk tart valamitől, és hogy mi a közös ezekben? Nagyon egyszerű, attól félünk, amit nem ismerünk: a halász nem tudhatja, hogy milyen lesz a tenger. A feleségnek fogalma sincs: éle a férje. A kutya nem látja a gazdáját. A kérdés az, hogy te, mit nem látsz gyerekem? – Szolt a lelkész

Orgon felsóhajt, fejét lassan az atya félé fordítja. Oly lassan és fájdalmasan, mint aki anya gyilkosának szemébe néz éppen. Fekete napszemüvegét lassan leveszi.

 - Látja, én is vak vagyok. Nem láttam, nem én, az álszentet – Orgon hangjában őszinte fádalom, szemében csak az üresség látszik. – Nem, az emberi gonoszt, én észre nem vettem… Hogy is vehetem volna, hisz hát szemeim helyén csak üreg. Galád rá talált, kiszolgáltatott testemre. Hogy is lehetne az én hibám…

Sándor felált az ágyról, és elindult az ajtó felé amit már nyitott is neki az őr. De mielőtt kilépett volna még visszafordult:

 - A szem az egy dolog, de ember, embert, a szívével lásson!       

       

Pingvinpörkölt