Péntekről, szombatra

                Őszi eső, mocskos vize, áztatja a csupasz beton falakat. Az ablakok rozsdás rácsán lassan csepeg a víz. Az utca szinten most gurul be az esti furgon. Tegnap őt is ezzel hozták, most meg csak vakon bámul, hátát a vasajtónak, fejét eldőlve, a falnak támasztva. Elmira kezének fájó érintése még mindig az arcán ég. Aludni nem tud így várja a holnapot. November vége van, péntek.

                Az álmatlan éjszaka lassan hajnalodik, az eső szüntelen szakad. A reggeli őrök modorát régen hallott történetekből ismeri. Még mikor Opál nála volt, mesélt róluk. Az is csak barátjától hallott az őrségről, lévén hogy ő megmenekült. A cella ajtón gumibot koppan, a hang, mint gong süvít a szobában, céltalan, hisz Orgon már ébren.

 - Keljen ki! – az őr híréhez méltóan köszönt. – menni kell.

Az ajtóban ketten állának, ruhájuk elázva, dohány szagtól bűzlik, feltehetőleg szünetet tartottak. A frissen avatott zenekari gong-os, Orgont meglátva felhangon megszólal:

 - Ne szemtelenkedjen, haladjon!

Erre társa a fogolyra nézve hangosan felröhög. Orgon, csak csendben feláll a hideg betonról, és az ajtóhoz lép.

 - Látom maga még új itt – szól ismét az őr – Adja már a kezét!

A bilincset oly szorosra húzta, hogy az szinte Orgon húsába vágott. Elindultak, úton vannak oda. A börtön szűk folyosóin, végtelen kanyargása következett. Mint élőhalott lépkedett a két őr között, kik kezét markolva, az elektromos cigarettáról folytattak, magasröptűnek nemigazán nevezhető beszélgetést. Míg egyik folyamatosan védte a találmányt, addig a másik igazán agresszívan próbálta lebeszélni a használatáról, mondván, (most nem szóról szóra idézve) hogy egy ilyen dolog igazán férfiatlan. Az egész beszélgetés, leginkább egy óvodai veszekedésre, hasonlított, ahol azon vitáznak, hogy Darth Vader akkor most jó vagy rossz?

                Az értekezésnek azonban vége szakadt mikor berakták a furgonba. Beszállva már egy másik őr várta. Körülbelül fél órányi kocsikázás következett. Az autó zötykölődése, a fáradt aszfalton csak még hosszabbá, és kellemetlenebbé tette az utat.  Mikor megérkeztek, ismételten két másik, talán az előbbieknél, még rosszabb modorú smasszer vezette. Elindultak befelé mire az egyik megszólal:

 - Üdv a siralomházban!

Orgon szíve mintegy megált volna, úgy érezte az összes vére lassan a fejébe száll. Összeszűkült a torka, mintha ólmot ivott volna. Szinte már érezte a karján a szúrást, az ereiben a szert, ahogy közeledik a szíve felé. Egy ideje tudta, hogy mi lesz a sorsa, de erre nem lehet felkészülni…

                Egy magas ősz hajú úr lassan közeledett a zárkák felé, fekete öltönyt viselt, feszület lógott a nyakán. Kezét összekulcsolva lépkedett:

 - 11… 12… 13… 14, itt vagyunk. – Dörmögött magban.

Egy börtönőr nyitott neki ajtót. Szűk cellába lépett mely fölé annyi volt kiírva: „14. ELŐKÉSZÍTŐ”. A helységbe, egy alumínium angol vécén, és egy ágyon kívül, más nem is volt. A fényt, egy aprócska izzó hivatott volna szolgáltatni, de ez, mint ki életét megunta, már csak fáradtan pislogott. Az ágyon ketten ültek: Orgon, fejét a fal felé fordítva, és mellette egy fehér ruhás, feltehetőleg egy orvos.

 - Kérem, menjen ki – szólt a most érkezett úr.

Az orvos csendben felált és kivonult.

 - Áldást, békességet – szolt oda Orgonhoz – én Sándor lelkész vagyok.

Választ nem kapott így hát lassan leült az ágyra.

 - Van bármi, amit meg szeretne gyónni – Szólt a lelkész

 - Én? Gyónni? Úgy érzem én már eleget gyóntam – Orgon lassan beszélt, pont, mint aki a sorára vár az akasztáson.

 - Mindig van még mit mondani, mindig van egy utolsó gondolat, mindig van valami, ami az ember szívet nyomja. – mondta Sándor és fojtatta – Gondold hát végig, mi az, amit neked el kell még mondanod.

 - Ohh… Menyi mindent mondtam én el, menyi szó hagyta el a számat, oly sok gondolat, mely olykor, rossz fülekre talált. – Orgon szavait a csendben hallgatta az atya. – Úgy érzem én már eleget beszéltem.

- Tudom, hogy fél gyermekem, mindannyian félünk. A halász fél: nem tudja aznap elviszi-e, a végzetes hullám. A katona felesége fél: lehet, egy nap majd, férje helyett, két egyenruhás fogadja. A kiskutya is fél, lehet, a gazda aznap már nem megy haza. Mindannyiunk tart valamitől, és hogy mi a közös ezekben? Nagyon egyszerű, attól félünk, amit nem ismerünk: a halász nem tudhatja, hogy milyen lesz a tenger. A feleségnek fogalma sincs: éle a férje. A kutya nem látja a gazdáját. A kérdés az, hogy te, mit nem látsz gyerekem? – Szolt a lelkész

Orgon felsóhajt, fejét lassan az atya félé fordítja. Oly lassan és fájdalmasan, mint aki anya gyilkosának szemébe néz éppen. Fekete napszemüvegét lassan leveszi.

 - Látja, én is vak vagyok. Nem láttam, nem én, az álszentet – Orgon hangjában őszinte fádalom, szemében csak az üresség látszik. – Nem, az emberi gonoszt, én észre nem vettem… Hogy is vehetem volna, hisz hát szemeim helyén csak üreg. Galád rá talált, kiszolgáltatott testemre. Hogy is lehetne az én hibám…

Sándor felált az ágyról, és elindult az ajtó felé amit már nyitott is neki az őr. De mielőtt kilépett volna még visszafordult:

 - A szem az egy dolog, de ember, embert, a szívével lásson!       

       

Pingvinpörkölt

Tartuffe egy kicsit másképp

Moliere:Tartuffe (egy kicsit másképp)

    A történet igazából majdnem ugyanaz, mint az eredeti,csak az én verziómban Tartuffe azért jön a családba, hogy megszerezze az örökséget bármi áron.Először Tartuffe egymás ellen fordítja Damist és Orgont, aminek a vége az, hogy Orgon kitagadja Damist,de mivel ezzel Tartuffe még mindig nem kapta meg az örökséget, elhatározza, hogy elcsábítja Mariane-t.Sikerül is neki,Mariane szerelmes lesz belé viszont Valér erre rájön(hogy Tartuffe csak eszközként használja Mariane-t,hogy hozzájusson az örökséghez) de nem tehet semmit, mert a palotában kap munkát a király egyik tanácsadójaként, és ezért el kell mennie a palotába.És itt kezdődne a történetem.

 Valér szomorúan sétál be a palotába visszagondolva Mariane-val való szép közös emlékeikre,míg egy komornyik nem fogadja aji segít neki eligazítani őt a palotában.

  -Üdvözlöm önt  XIV. Lajos király udvarában,az én nevem Jean és én fogom önt körbevezetni.-mondta a komornyiknak kinéző idősebb férfi.

 Valér erre csak bólintott egyet,és keserű mosolyra húzta a száját. Jean ezt észrevette, de nem szólt semmit, csak azt gondolta magában, hogy micsoda furcsa alak ez az ember.

 A komornyik végigvezette a palotában (csak azokon a részeken ahova szabad mennie) megmutatta a lakhelyét, ahol lakni fog,(mármint Valér) elmondta a palotai szabályait és azzal elküldte, hogy ennyi elég volt mai napra, és holnap fog kezdeni.Ezután Valér elment a szobájába kipihennie magát a másnapi nagy nap előtt.

    Mikor felkelt,Valér gyorsan átvette a "munka ruháját" és megindult a tanácsterem felé,ahol majd a megkezdi a munkáját.Éppen a lépcső felé igyekezett, mikor a király is éppen akkor sétált le a lépcsőn a főtanácsadójával, mikor is megbotlott a lépcsőszőnyegben, átesett a korláton és majdnem le is esett volna a kemény márványból készült padlóra, ha nem lett volna ott Valér akire éppenséggel ráesik.Ezután a főtanácsadó odarohant a királyhoz és hívta a szolgákat, hogy segítsenek a királyon.Viszont a király csak leintette és mondta, hogy semmi baja, hisz valami puhára esett, és csak ezután veszik észre, hogy az a puha valami, az valójában Valér-de ők csak úgy ismerik mint az új tanácsadót- lesegítik a királyt róla, aki nagyon hálás, mert Valér megmentette az életét.Ezután a király azt mondta, hogy bármit kérhet tőle cserébe.Valér pedig azt felelte;

 -Nem kérek semmit cserébe felség hisz az ön élete fontosabb még a sajátomnál is.

 -Ne legyen ostoba!Biztos van valami, amit szeretne illetve tehetek önért, adhatok pénzt, magasabb rangot, beházasíttathatom egy magas rangú családba, csak mondjon bármit és én megteszem önnek persze egy bizonyos kereten belül.

 -Kérem felség,köszönöm a nagylelkűségét, de tényleg nincs szükségem semmire.-mondta Valér.

 És ekkor odarohant egy katona a főtanácsadóhoz és a fülébe súgott valamit a tanácsadó pedig csak bólintott és megkérdezte, hogy "Ez tényleg igaz?" a katona csak bólintott és elment a főtanácsadó a királyhoz fordult és így szólt;

 -Uram most szóltak, hogy megtalálták azt a szélhámost aki meglopta egyszer fenséged és kérdezik,hogy most mit csináljanak.

 -Várjanak.Odamegyek és majd én elintézem azt a söpredéket.Te!-mutatott Valérra.-Velem jössz és meglátod hogy mi jár annak a gazembernek.-mondta feldúltan a király.

    Egy kis kevés idő múltán el is indultak a palotában Orgonék háza felé(csak ezt akkor még Valér nem tudta)útközben megvitatták a tervet,hogy a király Valérral bemegy a házba és szembesítik a tetteivel Tartuffe-öt viszont ha menekülni próbál a királyi katonák engedélyt kaptak a megölésére.Mikor a házhoz értek látták, hogy nagy ünnepség van(Tartuffe és Mariane esküvője) Valért rendesen meg is lepte a dolog mert nem számított arra hogy ilyen hamar megtartják,de őket ez sem zavarta,beállítottak a ceremónia közepén és szembesítették Tartuffe-öt  a tetteivel.Ekkor megpróbált megszökni viszont az egyik katona az útját állta és egy mozdulattal levágta a fejét.

 Mariane sírva rohant oda Valérhoz és ölelte át, bocsánatát kérve, mert nem hitt neki, és elmondta, hogy Tartuffe-öt már korábban leleplezték, de mivel az övé volt minden(mert Orgon mindent ráíratott) ezért nem tehettek semmit.Ezután Mariane és Valér összeházasodtak,a király elintézte, hogy visszakapják a vagyonukat amit Tartuffe elvett,Danist visszafogadták és boldogan élték tovább az életüket.

Tartüffe, a parazita

   A történet kezdete egy pompás reggeli fehérjeátalakítás közepe. Az egysejtűek, kik részt vesznek eme pompás átalakításon, majdnem az egész sejttársulás, mivel Orgon és Tartüffe nevezetű sejt éppen kiürültek a gazdatestből, hogy elmenjenek egy Főeukarióta gyűlésre.
   Orgon, a sejttársulás üzemeltetője, a fő egysejtű, kinek felesége Elmire, ki a nagy zárványairól híres. Testvére Cléante már jó ideje élősködik a társulás gazdatestében, de nem is bánják, ugyanis sok bölcs megszólalást ejtett ki sejtszáján. Orgon és Elmire közös osztódásai Marianne és Damis. Marianne párja nem más, mint Valére nevű eukarióta. Damist tartja a társulás a leghaszontalanabb egysejtűnek. A társulás tagja még Pernalle asszony, aki a legidősebb sejt mind közül, ráadásul Orgon édesanyja. Emellett melléjük rendeltek egy Dorine nevezetű sejtet, kinek feladata az, mint az emberek közt egy házvezetőnek, csak annyi különbséggel, hogy mindezt sejtszinten csinálja. Emellett egy nagyon szimpatikus sejt.
   A nagy átalakítások közben szó esik a Tartüffe nevű élősködő egysejtűről, ki annak ellenére, hogy nem a társulás része, Orgon befogadta őt oda. Emellett Tartüffe hisz a Főeukariótában, aki teremtett mindent az univerzumban. Megejtettek pár rossz szót Tartüffe-ről, de Pernalle asszony nem hagyta, hogy igazuk legyen.
   Az fehérjeátalakítás után szétszóródtak a sejtek, és a gazdatest felvette újra Orgont. Dorinne elmesélte neki, hogy Emire nem volt jó állapotban az utolsó kiválasztásakor. Ugyanis még a sejtnek kellő anyagokat választott ki, és majdnem mutálódott egy kisebb radioaktív sugárzás miatt. De    Orgon-t nem izgatotta Elmire története, inkább Tartüffe-ről kérdezősködött. Ő viszont remekül volt, olyannyira, hogy kétpofára vette fel a szerves törmelékeket.
   Ezek után Cleante elbeszélgetett Orgonnal Tartüffe-ről, és Orgon tudatára adták, hogy nem szívlelik Tartüffe-öt. Orgon nem tudott hinni a fülének, és nagy drámát csapott. Cléante a viták végén elviharzott.
   Ezek után Orgon beszélt Marinne-nal, hogy talán jobb lenne, ha Tartüffe-fel cserélnének DNS-t és nem akkori vőlegényével Valére-ral. Ebbe Dorinne is beleszólt Orgon balszerencséjére. A vita végére Marinne döntésképtelen lett, Orgon pedig feldúlt, mert remélte, hogy mindenki más is úgy kedveli Tartüffe-öt, mint ahogyan ő.
   Valére ennek hallatán visszasietett a gazdatestbe, és kérdőre vonta Marinne-t. Nagy vita kerekedett ebből is végül már a szakítás szélén álltak, de Dorinne-nak köszönhetően kibékültek.
Néhány perccel később megjelent Tartüffe, Elmire társaságában, és jelezte neki szándékait. Elmire nem volt vevő Tartüffe nyomulására, úgyhogy finoman visszautasította. De Damis titkon megleste őket és már majdnem inaktívvá tette Tartüffe-öt Elmire és Orgon közbelépett. Damis bemószerolta Tartüffe-öt, aki Hollywood-ot megszégyenítő színjátékkal kijátszotta Damist, így Orgon nem hitt az ifjú sejtnek. Ezek után Orgon száműzte Damis-t a gazdatestből.
Ezután Orgon annyira elámult Tartüffe-től, hogy az egész gazdatestet és egy kis ládikót, melyben egy papír volt belezárva, át akart íratni Tartüffe nevére. Mindezt Tartüffe kegyesen elfogadta, mert tudta, hogy a papír. ami a ládikóban van, nagyon értékes volt Orgon számára.
   Elmire elmondja, hogy jogosan akarta Damis bemártani Tartüffe-t, és kieszelt egy tervet, ami bebizonyítja mindezt. Orgon elbújt a gazdatest egyik szerve mögé, és Elmire azt mondta neki, hogyha úgy érzi Orgon, hogy le kéne állítani Tratüffe-öt, akkor bújjon elő. Elmire el akarta csábítani Tartüffe-öt, ami be is vált. Odáig fajult a dolog, hogy már majdhogynem osztódásba kezdtek egymás közt, de Elmire sikeresen elterelte Tartüffe figyelmét néhány percre. Ezek után átbeszélte Orgon-nal a tervet újra, hogy minden világos legyen Orgon számára. Mikorra már Tartüffe már majdnem célegyenesbe ért, akkor Orgon előbújt a szerv mögül, és farkasszemet nézett Tartüffe-fel.
   Orgon nem tudta elhinni, amit látott. Feldühödött ennek a pillanatnak a hatására, és kiüldözte Tartüffe-öt a gazdatestből. Trtüffe utolsó szavaival megfenyegette Orgont, hogy a gazdatestet visszaszerzi egy vírus haderővel és szétkürtöli a papír tartalmát, mely azt írja, hogy az Orgon nevű eukarióta szándékosan betegséget okozott a gazdatestnek, amit a sejt kiiktatásával büntetnek.
   Orgon kibékült ivadékával, Damisszal, és menekülőre fogta. Pernalle asszony hazatérében megvigasztalta ivadékát: Orgont. Orgon menekülőre fogta. De mielőtt még elmenekülhetett volna betoppant a gazdatesten Tartüffe és csapata. Tartüffe követelte azt, ami neki járt, de a társulás nem engedett. Ekkor nagy csata következett. Véres küzdelem volt, csak úgy folyt az örökítőanyag a gazdatestben. De a csatát már nem bírta a gazdatest szervezete, így az életét vesztette. Minden élőlény és vírus benne elpusztult, és már semmi sem őrzi emléküket, csak egy holttest.

Tartuffe alternatív

(Változások: Orgon az Elvira-Tartuffe jelenet után Elmirát némbernek kikiáltja, a ház elhagyására szólítja fel, Damis sosem tér vissza, a bejelentés után lép be Valér)

(Család az étkezőben, pánik. Belép Valér.)
Valér (felháborodottan, kezével gesztikulál): Bocsánat, Orgon úr, hogy zavarom itt, de oly veszély közeleg, melynek okozója ön, s nem más, kit e szobában szemem lát.
Orgon (sértetten, keze a szablyáján)
Baj? Miféle baj? Fiam, eredjen futásnak, s örüljön, hogy fejét meghagyom magának!
Valér: Fejem? Én szegény fejem! Inkább,e sors, mit ön hozott családja fejére! Beenged otthonába egy parazitát, mely addig fúrt-faragott a gazdatest húsában, míg az irányítást teljesen átvéve, a kecses s nemes toportyánt vadászok csöve elé veti, hogy prédája testén felhízlalt imágója könnyedén kússzon a felső elit szintjére.
Elmira és Mariane (kedveseik közé állnak): Miféle veszély? Miféle balsors fenyeget bennünket?
Valér (magához öleli, majd homlokon csókolja Mariane-t): Kedves édesapád felkelőt mentett, majd az iratait tűz helyett kazettába vetette, s annak rejtekhelyét, már ha gondolt arra egyáltalán a balga, az áruló Tartuffe tudomására adta, kinek első dolga a király elé fáradni volt vele.
Orgon (falfehéren, remegve, összezavarodva): Tartuffe? Róla, e ház térítőjéről, az ég fedele alatt ilyet mondani ne merjenek! Felfedte nejem fehérmájúságát, fiam határtalan hazugságát, s most ön, Valér, a hátba szúrásommal bemocskolja nevét?!

(Rendőrfőnök, csapatával és Tartuffe-fel belép az ajtón)

Rendőrfőnök (kalapján igazít, mellény zsebéből előveszi a parancsot): Orgon úr ellen királyi elfogató okiratot állítatott ki a hivatal, Tartuffe úr által biztosított terhelő, s megmásíthatatlan bizonyíték alapján kötél általi halálra ítélték.

Orgon (az egyenruhások gyűrűjéből): Tartuffe! Kit, mint saját húsából etető griffmadár, emeltem családom kellemes, forró tűzhelyébe, megannyi csatát megvívtam érte saját véremmel, hogy tehetted ezt?

Tartuffe (ártatlanul somolyogva): Orgon uram, a törvény, az törvény, akárki legyen a fenntartója: a király (kitárt karokkal körbe mutat) vagy maga a jó Isten (felmutat, majd elmond egy gyors imát) fontosabb ön, s önmagam buja vágyánál.
Orgon: Bezzeg,a Hold fényes éjjelén, önnek, ha ugye tartjuk ezt a szóban forgó távolságot, ami akkor, azon az éjjelen semmilyen formában jelen nem volt, sem a fönnséges király vagy az Úr nem választott széjjel kettőnket!
(Orgont két rendőr tartja, két kék kabátos kényszeríti térdre. A szobában mindenki kővé dermedten áll, kivétel aki már a sokktól elájult, de mindenki a jelenetet nézi, így észre se veszik)

Tartuffe (lassan tesz két lépést Orgon felé, díszkardját előrántja a tokjából, s Orgon torkának szegezi): Mily gyönyörű szerenádot hoz felém a tér dermedt szele, de kár érte! Hatása csak a közös közönségünk felé vagyon, reám nem! Átlátok a haldokló utolsó jajkiáltásán. Ily időpontban efféle események rendezése, oly alávaló még öntől is Orgon úr. Vagy most már csak volt?!

(A színpadon lévők megmerevednek teljes csönd. Oldalról egy fehér ruhás alak sétál be.)

Fehér ruhás (nyugodtan a színészek között sétálva mélázgat):  Ahogy Tartuffe vérben forgó szemekkel lendíti a kardját a rend őreinek hordája veti rá magát. Orgon feje előre csuklik, bíbor vére megfesti a körülötte lévőket. Három durranás hallatszik: a kapitány, s másik két rendész rántott fegyvert, majd húzta meg a ravaszt Tartuffe felé. Az ablakok, falak remegni kezdenek, az utcáról sikolyok szöknek be. A felhőkből lángoló kőzuhatag veszi kezdetét, mely semmit és senkit nem kímélt meg. Hogy mi történhetett? Valójában senki sem tudja. Talán Ő bizonyította hatalmát, s erejét, hogy megmutassa, hogy is járnak akik az Ő nevét hirdetve tesznek tönkre életeket, családokat?  Végülis mindent tud s mindent lát...

Molier eredeti befejezésének egy lehetséges esete

Orgon a család fő befogad a házába egy furcsa idegent Tartuffe-t, amit kis idő után már majdnem az egész család ellenez. Tartuffe először apróbbnak mondható bajokat okoz amiket még meg lehet oldani, de egyre nagyobb bajokat okoz. A történetben jelenleg ott tartunk hogy kiderült hogy Tartuffe elvitte a kazettában található iratokat, amik arról szólnak hogy Orgon egy barátjának segített, ezáltal bűnrészesé vált.
Az egész család kétségbe van esve hogy mi történik majd a családdal, főleg Orgonnal. Orgon mindent elmondott a családjának hogy mi volt azokon az iratokon és hogy mi történt pontosan, valamint hogy a francia felső osztálynak is igen nagy szerepe van abban hogy idáig jutott ez a történet, mert a francia felső osztály nem igazán szimpatizált Orgon barátjával akinek Orgon segített. Besúgoktól megtudták a felső osztálybeliek az egész történetet és emiatt rá küldték Tartuffe-t hogy tegye tönkre Orgont, ezáltal megbosszulva hogy Orgon jóvoltából Orgon barátja megúszta a büntetést és így kárt téve a felső osztály béliek jómódúságában.
A történések közben megjelenik Damis aki Orgon kezébe adja a papírokat és elmondja neki hogy ő sokat kémkedett Tartuffe után és azok után is hogy elkergette Orgon. Damis így tudta hogy Tartuffe-nek az a B terve hogy azokkal az iratokkal teszi tönkre Orgont, így magával vitte és a helyükre olyanokat tett amik azt mondják ki hogy Tartuffe egy csaló és a történet azzal zárul hogy Tartuffe-t halál büntetésre ítélik.

Minden jó,ha jó a vége

     A darab egy boldog,jómódú család nem mindennapi történetét meséli el.
Egy nap Orgon ,a családfő találkozik egy szegény,kolduló emberrel akit Tartuffe-nek hívnak. Orgon nagyon megsajnálja,olyannyira, hogy befogadja tulajdon házába és megengedi neki,hogy hű barátja Lőrinc is vele tartson . Orgonon és Pernelle asszonyon kívül, a család nem fogadja nagy szeretettel Tartuffe-öt.Aki csak színleli erkölcsösségét és vallásosságát, de a családtagok hamarosan átlátnak Tartuffe-ön és rájönnek valós szándékaira.De Orgont,és anyját, Pernelle asszonyt nem tudják meggyőzni.
     Eközben Marianne,Orgon egyetlen lánya, esküvőjét tervezi jegyesével, Valérral. Csakhogy Orgon úgy dönt,hogy inkább Tartuffe-nek adja lánya kezét,még akkor is ha ezzel megszegi Valérnak tett ígéretét. Marianne hiába nem akarja Tartuffe-öt férjéül, apjával nem mer ellenkezni.
Damis,Marianne testvére is ellenzi húga házasságát,de nem szól semmit, mert tudja ,hogy apjuk már nem ad a véleményükre.Ezért úgy dönt ,hogy kihallgatja nevelőanyja Elmira és Tartuffe beszélgetését,amelyből kiderül,hogy Tartuffe jóval többet érez Elmira iránt,mint barátság.
     Damis hirtelen felindulásból, kiugrik rejtekhelyéről, és leleplezi Tartuffe-öt és egyből elmondja apjának, hogy mit hallott,de apja ahelyett, hogy hinne fiának,annyira megharagszik,hogy kitagadja házából.A veszekedés után Orgon, Tartuffe nevére íratja a teljes vagyonát,beleértve a házát is. Elmira ráveszi Orgont,hogy hallgassa ki a Tartuffe -el való beszélgetését,és addig ne lépjen közbe, amíg minden kételye szerte nem foszlik.
   Elmira megkéri Dorist, a szolgálólányt, hogy szóljon Tartuffe-nek,hogy várja őt a nappaliban. Elmira addig férjét a függöny mögé bújtatta, aztán gyorsan a konyhába sietett.Egy perccel később két pohárral és egy nagy üveg erős házi pálinkával tért vissza. Megigazította sminkjét, haját,öltözékét,hogy még kihívóbb hatást keltsen.Amikor megfordult Tartuffe már ott állt mögötte.
    Eleinte Tartuffe nagyon gyanakvó,távolságtartó volt,de amint meggyőződött ,hogy nincs a házban rajtuk kívül senki,egyből olyan dolgokat suttogott Elmira fülébe amiket egy erkölcsös,vallásos ember nem mondott volna. Elmira arra kérte Tartuffe-öt,hogy ne siessenek annyira,és inkább még iszogassanak egy kicsit.Csakhogy az alkohol hatni kezdett,Tartuffe meg botladozni. Nem tudta visszafogni magát,gondolatait és elmondta a valós véleményét Orgonról,miszerint gyenge és naiv "öregember" akit csak arra használt,hogy gazdag legyen.Végül az alkoholtól mély álomba szenderedett.Ekkor Orgon előlépett a függöny mögül, és kiadta parancsba, hogy Tartuffe-öt cipeljék ki az udvari kutyaházba. Reggel mikor felébredt,Orgon már az ajtóban várta,az ő holmijaival a kezében. Majd közölte vele,hogy tűnjön el és soha többé ne térjen vissza,de Orgon mivel ráíratta vagyonát ezért Tartuffe dobta ki a családot. Orgon bocsánatot kért Damistól,és szállást kért egy közeli barátjától,akinek a legnagyobb befolyása van a bíróságon. De nem kellett visszaélnie vele, ugyanis amint megmondták,hogy ki ellen tennének feljelentést, csalás vádjával, azonnal tudták a rendőrök,hogy ki az a csaló.Egy fénykép alapján azonosították Tartuffe-öt és kiderült,hogy nem ez volt az első alkalom,hogy ilyet tett, már máskor is csalt,lopott,sőt még sikkasztott is. A rendőrség,amikor kiért a házhoz, Tartuffe épp szökni próbált,de barátja Lőrinc távolról egy kést hajított felé, ami jó mélyen megsebezte vádliját, annyira ,hogy összerogyott lába a fájdalomtól ,így a rendőrök sikeresen elfogták és börtönbe zárták. Végül a felhatalmazást érvénytelenítették. Így minden visszatért a rendes kerékvágásba.Azaz majdnem minden: Damis szerelmet vallott Dorisnak,aki mint kiderült mindig is szerelmes volt belé. Marianne és Valér esküvőjét megtartották és már össze is költöztek. Ami pedig Elmiráékat illeti,helyrehozták házasságukat és újra boldogan élnek egy családként.

Tartuffe - Három zsák

  Egy felhő eltakarja napot, de az ég tiszta. A szél néha felkap egy-egy levelet és továbbviszi, ahogyan a tehetetlen megkötözött Tartuffe-öt a törvényszolgák.
  Orgonnak ennél jobb napja nem is lehetne, visszakapta a vagyonát, a király személyesen járul oda hozzá, és újra visszanyerte becsületét. Mi sem lehetne nagyszerűbb.
   Este a családi vacsoránál megbeszélik Valér és Mariane esküvőjének részletet. Elmira csöndben van, de látszik, hogy valami nagyon nyomja a lelkét. Ezt mutatja a finoman összeráncolt szemöldöke és a távolba meredő tekintete.
-Valami nincs rendben, Elmira drágám?-Orgon kissé dühödten kérdezi, hiszen látja, hogy felesége gondolatban máshol jár, és nem ő rá koncentrál.
-Nincs semmi, de nem gondolod, hogy a máglyahalál túlzás egy áruló esetében. Tudom, hogy megsértette a becsületed, kihasznált minket, de azért ő is egy ember. Esendő, mint mi mindannyian.
-Te véded őt?! Mégis miért? Meg akart gyalázni téged! Meg különben is, a lányunk esküvőjének a fénypontja lenne az égő máglya. Mariane amúgy is utálja Tartuffe-öt! Igaz, kicsi lányom?
Na, deee...-Próbál közbevágni Marianne.
-Meg kell mutatnunk az embereknek, hogy aki engem és a családomat megsérti, az nem érdemli az életet. Csodás holnapunk lesz. Most pedig menjetek aludni!
-Orgon, Orgon! Rossz hírem van, Tartuffe megszökött! Sehol sem találják-vágta ki az ajtót Pernelle asszony.
Orgon felpattant az asztaltól dühödten.
-Jaj, szívem, ne aggódj biztos megtalálják, menjünk lefeküdni-mondta Elmira.
   Éjfél környékén már csend honolt a házban. Hirtelen az emeletről egy ordítás törte meg a némaságot. Mariane azonnal felrohant a szobába.
Orgon a padlón feküdt, mint egy leterített oroszlán. A szívéből ömlött a vér, az egész szobát befröcskölve. Fölötte Elmira állt hűvös nyugalommal. A lánynak felfogni sem volt ideje a történteket, majd az anyja lassú léptekkel megindult felé. Megállt előtte. Valamit suttogott, aztán egy hirtelen mozdulattal lányát is átsegítette a túlvilágra. Nem gondolta, hogy ilyen egyszerűen sikerülni fog. Nem érzett semmit sem. Muszáj volt megtennie, Tartuffe megígérte neki, hogy ezentúl boldog életük lesz együtt, nem kell a család  folytonos nyavajáit tűrnie.
 Hirtelen a függöny mögül előlépett Tartuffe, és Elmira a nyakába borult.
-Most már boldogan élhetünk suttogta.
-Elmira! Hozzál három zsákot, amibe elrejthetjük a hullákat!
- Miért hármat, hiszen csak ketten vannak.
-Van egy meglepetésem számodra, nagyon meg fogsz lepődni.
 Tartuffe eltakarta Elmira szemét egy kendővel, és levezette a lovaskocsihoz, beültette, aztán kihajtottak a Szajnáig. Belehajította a két zsákot. Majd a következőt a kezébe vette.
-Most következik a harmadik.
-Még mindig nem értem, hogy minek kell a  harmadik?-Kérdezte Elmira.
-Most megtudod-felelte Tartuffe.
Azzal egy nagy lendülettel ráhúzta a zsákot, és belökte a folyóba. Majd utána kiabált.
Ti ostobák, enyém lesz a ház, meg minden vagyonotok!  Senki se fogja megtudni, hogy én öltelek meg benneteket!
  Miközben a szitkokat szórta, nem vette észre, hogy már a hid peremén túlhajolt. Elvesztette az egyensúlyát, majd a lendületét, és belezuhant a mélységbe. Egy darabig még látszott a négy test a felszínen, majd a hullámok örökre elnyelték őket, semmit sem hagyva maguk után.