Orgon naplója
El nem tudom, sőt el sem akarom képzelni, mi lehet odahaza. Kiéhezett farkasok közt hagytam egy aranybárányt, mit az úr küldött le, hogy engemet nemes, hívő útra tereljen. Amikor először találkoztam szerény személyével, különösebbet, szokatlant nem éreztem magamban őt láttán, de ahogy telt az idő és házamba fogadtam szegényt, csak ő jár az eszemben. Tartuffe-öt testvéremként szeretem. Furcsa, rajta kívül már, semmi nem láncol a halandó világhoz, sem anyám, feleségem, gyermekeim vagy akár a szomszéd asszony mind oly közömbös érzéseket váltanak ki belőlem, szinte az sem érdekel, hogy élnek vagy halnak. Sokaknak ez a rajongás megbotránkoztató és ijesztő lehet, de tiszták a szándékaim felé. És nem kerülök bűnös gerjedelembe férfi társaimtól, és egyéb romantikus hajlamot sem érzek irántuk. Ohh kedves naplóm mit mondhatnék, mégis egy a kívánságom: Vele ne történjen semmi! Adja az ég, hogy soha ne vegyék el tőlem. Míg oda voltam, azon tűnődtem, mi van, ha már őt nem tartja itt semmi, és szerény ember lévén elhagyja házamat?! Ott helyben pusztulnék, ha marasztalásra nem foghatom. Elhatároztam tehát, hogy lányomat, Mariane-t, hozzáadom. Igen ez a tökéletes terv! Mariane úgy is mindent megtenne apjának, és habár már odaígértem Valérnak, akit egyébként tisztes fiatalembernek tartok, mégis úgy vélem jobb ha, Tartuffe velünk…akarom mondani VELEM marad. Tudom, hogy a családom tagjai nem szeretik őt, de ha úgy néznének rá ahogy én, ha egyszer észre vennék milyen értékes emberrel ilyen ellenségesek, akkor a lábainál esedeznének bocsánatra.
Ritkán van, szinte sosincs, hogy egy nap többször
fordulok vigaszul papírhoz és tintához, és írásba fojtom problémáim, de úgy
érzem a mai napon rákényszerülök. Az ember fonhatja tervei szálait hazugsága
hálójában, de saját fogságába esik, ahonnan nincs menekvés, hisz nem
szaladhatunk el saját valónktól. Hazaértem és itthon mindent rendben találtam,
viszont Mariane meggyőzése nem sikerült, de ezt még elintézhetem, ha mást nem
erőszakkal adom hozzá Tartuffe-höz. Dorin
a fejemhez vágta az ígéretem, amit Valérnak tettem, mondván neki adom a lányt.
Mondanám, hogy annyit sem ért nekem, mint halottnak a csók, bevallva nagyon is
rosszul esett. Tényleg elgondolkoztam azon, hogy jó-e amit teszek, hisz a saját
lányom boldogságát áldozom , mégis csak a sajátomért. Mi ez, ha nem önzőség.
Tartuffe biztos nem így csinálná. Az az ember, mint a hegy gyomrából kitörő
forrásvíz oly tiszta, és tetteiről, de még a szeméből is az isteni akarat
tükröződik. Ha elkeztem, már végbeviszem
a tervem, még ha ek is bizonytalanodtam ez ügyben. Ez őrültség! Tagadhatom
ameddig csak akarnám, de nem tudom magam hazugsággal meggyőzni, Cléante sógorom feltevése is feltevése is igaz lehet.
Szeretem Tartuffe-öt. Amennyire egy ember szerethet és tisztelheti a másikat.
Kiderült az igazság, mi tartotta a házamban azt a gazembert! Hogy
lehettem ennyire vak? A fiamat is képes voltam elüldözni, egyetlen fiamat
akinek igaza miadt tagadtam ki. Tartuffe egész végig nejemre pályázott. Nem
tiszta ártatlan báránya istennek, ő egy gazember akinél csak maga az ördög
rosszabb. Képes voltam egy ilyen képmutatót hozni a családom fejére? Milyen apa
vagy férj az ilyen? Szerencsékre a végén minden jóra fordult hála a királynak
és még Mariane és Valér esküvőjét is megtartottuk ma. Örülök, hogy vége van az
egésznek, és nekem sem kellett kínos vallomást tennem. És hogy többet ne jusson
ez az eszembe, még ma tűzbe vetem ezt a füzetet. Ég veled kedves naplóm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése