2018/12/03

Tartuffe


Tartuffe
Tartuffe bebörtönzése után összeomlott. Nagyon megbánta, hogy kihasználta a hiszékeny embereket, és kétszínű életet élt. Börtön évei alatt, igazán vallásos lett, és sokszor fordult Istenhez segítségért. Sok hónapon át tartó imái meghallgatásra kerültek, felmentést kapott az égi Atyától, így újra kezdheti életét az Orgon-házban.
,,Mert úgy imádkozott, olyan nagy buzgalommal”
-Nagy csoda történt-mondta Tartuffe-,újra kezdhetem saját magam által elrontott életemet.
Így került vissza a jómódú család házába. Mindenki nagy örömmel fogadta a váratlan vendéget a vasárnapi szentmise
után. A közös ebédnél bemutatkozott a többieknek, akik tisztelettel és érdeklődve hallgatták őt. A ház ura felajánlotta, hogy maradjon velük, mert Orgon tudta, hogy milyen rossz körülmények között él. Éhezik, fázik és nincs akire számítson. A jámbor fiatal örömmel elfogadta a nagylelkű ajánlatot, és másnap már megkezdte tiszta életét.
Elsőként a számára oly kedves házi könyvtárat kereste fel, és rendszerezte a tartalmát. Ámulatba ejtette őt a könyvek birodalma, és elhatározta, hogy minden nap eltölt néhány órát ezen a helyen. Elmerült a tudomány világában, és olyan tudásra tett szert, amivel akkoriban nem sok ember rendelkezett. A környékbeli diákokat is segítette a tanulásban, és megszerettette velük a tudományt. Fogékonnyá tette őket minden új dologra. Barátságos viselkedésével kivívta a fiatalok és az idősebbek szeretetét is. Esténként a házi kápolnában hálát adott Istennek, hogy felmentette bűnei alól, és kapott egy második esélyt az újrakezdéshez.
Gyakran beszélgetett a család tagjaival is.
-Mivel töltötte ezt a csodás napot?-kérdezte Orgon
-Uram, a szokásos reggeli imám után segítettem a ház úrnőjének az esküvői előkészületekben-mondta Tartuffe.
-Nagyon sokat töprengtem, hogy lányom kezét megérdemli-e választott vőlegénye.
Igaz, hogy már odaígértem lányomat Valérnak, ,,De kártyázni szeret, az a hibája van, és valószínű, hogy kissé vallástalan. Úgy vettem észre, hogy nemigen jár misére.”
Arra az elhatározásra jutottam, hogy gyermekemet szívesebben adnám egy nekem tetsző, művelt és sokoldalú embernek. Így választásom rád esett.
-Köszönöm megtisztelő bizalmát, uram, de én életemet Istennek szentelem. Igy nem fogadhatom el Mariane kezét.
Orgon szomorúan vette tudomásul a visszautasítást, de elfogadta az ifjú okát.
Az őszinte fiatalember továbbra is a hitének élt, és mindig szem előtt tartotta, hogy mekkora kegyet kapott a Teremtőtől. Próbált a helyes úton maradni, már senkit nem akart vagyonából kiforgatni, sőt a szegényeket támogatta, úgy, ahogy őt is felkarolta szeretett gazdája.
Példamutató életével, tiszta lelkével és segítőkészségével minden embernek megmutatta a helyes irányt. Sok csoda történt vele, de a legnagyobb az volt, hogy kapott egy második esélyt, és ezzel élni tudott. Halála után szentté avatták Tartuffe-ot.
„Isten akarata-ez az, amit kívánok”

Peggy Sue


2 megjegyzés: